Ön
is megelégelte az égig emelkedő gázárakat?
A csillapodni nem
akaró gazdasági
világválság, és az ezzel párhuzamosan egyre
kevesebbet érő magyar forint erősen meghatározzák
az árak alakulását hazánkban is. A gáz árát ugyanis
amerikai dollárban kell kifizetnünk, ami hónapról
hónapra súlyos költségeket generál háztartásainkban.
Így a gázár-számlák kiegyenlítése sok gondot jelent,
évről évre több tízezer családot fenyeget, hogy
nem tudják fizetni a tűréshatáron túl növekedett
kiadásokat, és fűtés nélkül maradnak.
Statisztikák
szerint tavaly 30 ezernél is több esetben kötötték
ki a gázt, így azonban a plusz
költségeket is ki kell fizetni az adósnak.
Ezek a terhek a késedelmi kamat, a ki- és bekapcsolási
díj, ami akár a 70 ezer forintot is elérheti.
Emellett a várható többletköltség
sok családot önhibáján kívül kilátástalan helyzetbe
sodorhat. Kevesen tehetik meg ma Magyarországon,
hogy a költségesebb megoldást választják, és a
meglévő fűtési rendszert átalakíttatják, hogy
spórolhassanak.
A
technológia EGYSZERŰ
és 100 % GARANCIÁT
jelent a gáz-megtakarítás kérdésére.
Mivel
a háztartások energiafogyasztásában a fűtés képviseli
a legnagyobb hányadot, itt tudunk a legtöbbet tenni
annak érdekében, hogy energiát spóroljunk meg. Itt
nem
feltétlenül kell költséges beruházásokkal
megvalósítható energia megtakarításra
gondolni. Cégünk erre kínál megoldást Önnek egy
olyan technológia segítségével, mellyel mérhető,
azonnali és
folyamatos
lesz megtakarítása!
A
mi megoldásunk az Ön problémájára a MRAZ SYSTEM
MÁGNESES TECHNOLÓGIA, mely egy kondenzációs kazán
mellé építve ma a leghatékonyabb megtakarítási
forma gázfűtés esetén. Kb. 2800 m3/év gázfogyasztás
esetén már 1 év alatt megtérül a beruházás.
A
technológia fizikai előporlasztás,
mely a szénhidrogén (pl.: földgáz, PB gáz) molekulák
tulajdonságait változtatja meg a kellő erősségű,
és sűrűségű mágneses mezőn keresztülvezetve. A gázmolekulák
összetartó erejét és a csövekkel létrejövő súrlódását
csökkenti, így porlasztáskor a részek apróbb cseppekre
bomlanak. Ennek eredményeként jobban elegyednek
a levegővel, tökéletesebb
lesz az égés, jobb
hatásfokú a tüzelés, és
azonos gázmennyiségből több hőenergiát
nyerünk.
Emellett
kevesebb káros anyagot bocsát ki
készülékünk a környezetünkbe.
A
technológia használatának végeredménye a gázfogyasztást
mérő órán látványosan mérhető a technológia
felszerelését megelőző és az azt követő mérések összehasonlításából.
IPARI
mágneses szénhidrogén-kezelő technológia referencia
munkáink:
-
Leogang Ingatlanforgalmazó és Tanácsadó Kft., Budapest
-
Herz Szalámigyár Rt., Budapest
-
Sárvári Gyógyfürdő Kft., Sárvár
-
Lőrinci Pék Sütőipari és Kereskedelmi Kft., Budapest
-
Társasházak -
Tamási, Szabadság utca 43-47. és 49-53.
-
Kondor Thermal Hotel, Tamási
-
Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet, Tamási
LAKOSSÁGI
vélemények a technológiáról:
„2008 februárja óta használom otthonomban
a Mraz System Technológiát, és figyelemmel kísérem
a változásokat.
Valóban tapasztaltam gázmegtakarítást.”
„Cégünk
is megvásárolta a technológiát. A telepítés során
a tüzeléstechnikus által mért eredmények meggyőztek.
A felszereléskor a szakemberek 11 %-os gázmegtakarítást
mutattak ki. Az eredménnyel elégedettek vagyunk,
és más fogyasztók figyelmébe is ajánljuk a készüléket.”
Kondor
Thermal Hotel, Tamási |
„Miután
hallottuk, hogy a technológia megtakarítást eredményezhet
a gázfogyasztásban, az interneten olvasottak és
néhány épületgépész szakember meggyőzött arról,
hogy mi is kipróbáljuk a mágnest. Úgy gondoltuk,
ha a Kery-Gép Kft., mint eladó 6 hónapos visszafizetési
garanciát vállalt a technológiára, nem lehet veszteni
valónk. Azóta is használjuk a technológiát.”
„Mi
otthon egy átfolyós, folyamatszabályozós gázkészüléket
használunk. Észrevételünk, hogy a mágnes felszerelése
óta a készülék változatlan paraméterek mellett,
bármiféle állítás nélkül melegebb vizet ad.”
LEGFRISSEBB LAKOSSÁGI GÁZMEGTAKARÍTÁSI
MUTATÓK ITT
| SZERETNE
ÖN IS GÁZT SPÓROLNI? |
A technológia minden típusú gázkészülékre
alkalmazható átalakítás nélkül, legyen
az kazán, cirkó, konvektor vagy gázbojler. Cégünk
a legújabb fejlesztésű
technológiát viszi az Ön otthonába.
A készülék alapját egy állandó
mágnes képezi, ami nem tud elromlani. A készülék
mozgó alkatrészeket nem tartalmaz és karbantartást
sem igényel. A telepítést kizárólag szakképzett
és gyakorlott tüzeléstechnikai szakembereink végzik.
A készülék felszerelésekor a technikusok elvégzik
a szükséges alapméréseket. Ahhoz, hogy a mérések
elvégezhetőek legyenek, a telepítésnek fűtési szezonban
(október második felétől kezdődően) kell megtörténni,
melyet megrendelőink részére megrendelési sorrendben
végzünk. Megrendelési igényeket azonban az év minden
szakában felveszünk.
Lakossági
áraink 0-50 kW teljesítményű gázkazánnál
MOST
csak bruttó 40.000
Ft
gázkonvektornál
pedig
bruttó
20.000 Ft/db.
Gázkezelő esetén az Ön által kifizetett
összeg tartalmazza a technológia anyagköltségét,
a találmány jogdíját, és a készülék felszerelési
díját.
A technológia kizárólagos forgalmazójával, az Active
System Hungária Kft. (Budapest) szorosan együttműködve
lakossági és ipari jellegű kiépítéseket egyaránt
vállalunk Tolna megye területén.
Ipari
megrendelőink számára egyedi árajánlatot készítünk.
Amit Cégünk megrendeléséhez garantálni tud:
- lakossági méretű felhasználóknál 5-25%,
ipari méretű felhasználók esetében 8-15%
energia-megtakarítást
-
a legújabb fejlesztésű technológiát
-
költséghatékonyabb működtetést
-
kevesebb károsanyag-kibocsátást
-
a helyszíni mérések jegyzőkönyvét
-
és teljes körű
ügyintézést!
|

Ne
feledje, a technológia segítségével
megtakarított összegből pár év múlva akár modernizálhatja
fűtési rendszerét!
Épületgépészet
tervezés, kivitelezés - Rólunk
- Megújuló energiák
- Gázspórolás
- Vízkőmentesítés
- Tiszta víz - Minőségpolitikánk
- Referencia -
Elérhetőség - Képgaléria
- Hírlevél -
Ajánlatkérés
Gázspórolás
(megrendelő) - Vízkőmentesítés
(megrendelő)
|