Tudja,
hogy az Ön háztartásában milyen károkat és plusz
anyagi terheket okoz a kemény víz?
Míg
a víz a talajból megérkezik az otthonunkig rengeteg
oldott sót, ásványi anyagot vesz fel, amik befolyásolják
összetételét, tulajdonságát. A mikrokristályok,
melyek vízkő formájában válnak ki minden
berendezésben kárt okozhatnak, amivel a
víz érintkezik.
Elsősorban
esztétikai problémákat jelent a szanitereken,
a csempén, a WC-ben, de nem kíméli a mosógépet,
a kávéfőzőt, a bojlert, és a fűtési rendszerünket
(kazán, radiátorok, fűtéscsövek) sem. Amíg a háztartási
gépeinknél egy év eltelte után jelentkezik a vízkőkár,
addig a fürdőszobában, a konyhában és WC-ben szinte
naponta szembesülünk a vízkőfoltokkal.
Arról
nem is beszélve, hogy egészségünkre is káros
a vízkő. A megtapadt vízkőben könnyebben képződnek
a baktériumok, fertőzések, mely egészen a cső rendszeren
keresztül a szanitereken át mindenhol csak halmozódnak.
A mosáskor a tisztább ruhák érdekében használt nagyobb
mennyiségű mosószerek és vegyszerek bőrirritációt,
allergiát okozhatnak, emellett nagymértékben hozzájárulnak
a környezetszennyezés tényéhez.
A
vízkő hő hatására gyorsabban csapódik ki, mint
általában. Egy milliméter vízkő a csövek belső
felületén
8-10% energiaveszteséget
jelent, vagyis ennyivel több gázt használunk
fel a fűtéshez, vízmelegítéshez.
|
Száműzze
végleg otthonából Ön is a vízkövet! |
Technológiánk
segítségével EGYSZERŰBB
és OLCSÓBB
a vegyszermentes vízkőoldás-, eltávolítás és vízlágyítás.
Fizikális
vízkezelés során vegyszer hozzáadása nélkül
javítható a víz néhány tulajdonsága, a vízben
található oldott mészkő (az az vízkő ) egy kristályképződésen
megy át, és belőle aragonit-kristály képződik,
így nem képesek többé semmiféle kemény lerakódást
létrehozni. A kezelés a víz minőségét nem befolyásolja.
A
mágnes segítségével tehát a fűtési rendszerekben,
vízfűtő berendezésekben, bojlerekben, klímákban,
vízcsapok felületén, és minden vízzel kapcsolatba
kerülő csőrendszerben megelőzhető,
illetve megszüntethető a vízkőlerakódás.
Magyarország
legkeményebb vizei esetén is hatékonyan működik.
(Pécs 28-32 Nk° , Szekszárd 30-32 Nk°)
A
vízkőmentesítő berendezés a csőrendszeren
átfolyó vizet változó rádiófrekvenciával gerjesztett
mágneses térrel kezeli.
Az
erős mágnes hatására javul a víz felvevőképessége,
nagyobb mennyiségben tud felvenni mosószert, konyhasót
stb. Így nincs szükség vízlágyítóra,
a tisztításhoz minden esetben 30-50%-kal
kevesebb vegyszer, mosószer szükséges.
A víz oldóképessége, így a tisztítóereje is javul.
A ruhák minősége is hosszabb ideig megőrizhető.
A növények is gyorsabban és erőteljesebben fejlődnek
a jobb tápanyagfelvétel miatt. A növényvédő szerek
jobban oldódnak, könnyebben szívódnak fel, és
így kevesebbel érjük el ugyanazt a hatást.
A
kezelés helyreállítja a csőrendszert, és nincs
esély a fertőzések szaporodására. A kezelt víz
fürdéskor nem
szárítja a bőrünket, megóv az irritációktól.
Szervezetünkbe nem jut a rozsdából és nehézfémekből
a vezetékeken át, mely nagymértékben terhelheti
szervezetünket. Védőréteg keletkezik a csövekben,
mely megóv a rozsdásodástól (Ne feledjük, hogy
a rozsdásodás a csőtörések legfőbb okozója.),
illetve nő a víz hőátadási képessége
is.
Alkalmazható
még hőcserélők tisztántartására, a már vízköves,
termosztatikus radiátorszelepek újra használhatóvá
tételére. A berendezés használata 3-5%
közötti energia-megtakarítást is eredményez.
| SZERETNÉ
ÖN IS MEGÓVNI RENDSZEREIT A VÍZKŐ-, ÉS ROZSDA
OKOZTA KÁROKTÓL? |
Cégünk
KÖLTSÉGKÍMÉLŐBB,
és HATÉKONYABB
vízkőmentesítő megoldást ajánlja az Ön számára.
A
felszerelést szakembereink végzik víz, illetve
fűtési rendszerre, annak megbontása nélkül. A
készülék felszerelési feltétele a felszerelni
kívánt csőrendszeren 1-1,5 méter burkolat nélküli
csőszakasz. A vízkőmentesítő 230 V/50 Hz hálózati
feszültséggel működtethető. A berendezés beállítható
minden víztípus keménységi szintjéhez. Karbantartást
és egyéb adalékanyagokat nem igényel.
Az
elektromos vízkőmentesítő lakossági ára
MOST
csak bruttó 18.000
Ft
+ kiszállás.
Az
Ön által kifizetett összeg tartalmazza a technológia
anyagköltségét, és a készülék felszerelési díját.
A díj nem tartalmazza a készülék működéséhez szükséges
elektromos hálózat kiépítési költségét, ha az
a készülék telepítésének helyétől messzebb esik.
Ilyen esetben a megbízó külön kérésére kollégánk
vállalja a hálózat további kiépítését alapdíjas
áron.
Ipari
megrendelőink számára egyedi ajánlatot
készítünk.
Amit Cégünk megrendeléséhez garantálni
tud:
- a vízkő lerakódásának megszüntetését,
képződésének megelőzését
- egészségünk, bőrünk megóvását
- háztartási gépek, és rendszerek
élettartamának megnövekedését
- 3-5% közötti energia-megtakarítást
- kevesebb mosószer, és vegyszer használatát
ugyanolyan tisztítóhatással
- védőréteg kialakulását a rozsdával
szemben
- a hőcserélők hő-leadási képességének
hatékonyabbá tételét
- környezetünk megóvását
- szobanövények gyorsabb fejlődését
- az ételek hosszabb eltarthatóságát
- és 6 hónapos
visszafizetési garanciát!
|

Épületgépészet
tervezés, kivitelezés - Rólunk
- Megújuló energiák
- Gázspórolás
- Vízkőmentesítés
- Tiszta víz - Minőségpolitikánk
- Referencia -
Elérhetőség - Képgaléria
- Hírlevél -
Ajánlatkérés
Gázspórolás
(megrendelő) - Vízkőmentesítés
(megrendelő)
|